Egy befejezetlen életmű
Delivery time: 2 - 3 business days
Quantity:
HUF 3,490
Description
Befejezetlen életművet hagyott ránk Ágoston Emil, hiszen a 44 évesen elhunyt építész az 1. világháború utáni hazai építészeti életben már nem tudott műveivel jelen lenni. Rövid, 15 éves aktív tervezői korszaka mégsem nevezhető eseménytelennek, mivel egybeesett a magyar építészettörténet egy különösen izgalmas és termékeny periódusával. A Monarchia utolsó évtizedeiben, a "hosszú XIX. század" végső szakaszában a történeti építészet hazai képviselői mellett az új irányzatok hívei is szerephez jutottak, a nemzeti formanyelv keresése éppúgy alkotómunkára sarkallta építőművészeinket, mint ahogy a konzervatív értékek mentén való tervezés. Ágoston ebben a pezsgő szellemi világban vált elismert műépítésszé. A felvidéki szegénységből érkezve lett rövid idő alatt tehetős fővárosi tervező, aki a korszak szinte összes építészeti stílusirányzatát értette és használta. Épületei megformálásához a magyar népi építészetet éppúgy segítségül hívta, mint ahogy az angol, német, francia, olasz vagy finn mintákat. Munkásságának elején elsősorban a különféle késő szecessziós hatásokra reflektált, illetve a nemzeti építészeti kifejezés jegyében tervezett, majd a neoklasszicizmus útján haladt, míg el nem jutott a premodern formákig. Legnagyobb megbízói az építész Pollack Mihály és felesége leszármazottjai voltak. Ágoston elsősorban a pesti bérházépítészet mestere volt. A Múzeum körúton és környékén fél tucat műve áll vagy állt, de szinte az összes belső pesti kerületben találunk példákat épületeiből. A bérházak mellett fürdőt, szállodát, bankot, kastélyt és villaépületet is tervezett, bővített vagy átalakított. Két grandiózus munkáját emeljük ki ezek közül: az Astoria szállodát, amit másodmagával alkotott, és a Hungária fürdőt. Építészi működésének láthatatlan értékei meg nem épült zsinagógái, hiszen több hazai és nemzetközi pályázat díjnyertes építészeként sem sikerült megvalósítania terveit. A könyv olvasmányos formában, archív és mai fotókkal, tervrészletekkel illusztrálva mutatja be az alkotói életpályát úgy, hogy közben a magánéleti vonatkozásokkal is foglalkozik. Nem csupán egy életművel ismerteti meg az olvasót, hanem egy építész életrajzát nyújtja át.
publisher | Balassi For rent |
---|---|
writer | Gottdank Tibor |
scope | 232 |
volume unit | oldal |
ISBN | 9789634561606 |
year of publication | 2025 |
binding | cardboard adhesive bandage with retractable tab |
Sign up for our newsletter and be the first to know!
A Zamnia hírlevélre való feliratkozással megerősítem, hogy betöltöttem a 16. életévemet.